Már nagyon sokan tudták eddig is, hogy gyermeket várunk, de akkor most szuper-hivatalosan is bejelentem: Igen! megint babánk lesz!
Nagy volt az izgalom (főleg részemről, amit Tamás pár szóval úgy mondana: hisztis sárkány), de ma voltunk a 12 hetes ultrahangon, és minden rendben találtatott!
A nyaki redő mérete szuper, kicsi a Down-szindróma esélye! A baba pedig körülbelül 7-8 centis lehet, az ülőmagassága 5,22 centiméter. Szívfrekvencia:158/perc. A mérete egyébként pedig korának megfelelő.
Végre kaptunk dátumot is, amit eddig én se nagyon számolgattam, talán babonából se: február 17.
A nagyszülők második kérdése (a minden rendben után) az volt, hogy fiú-e vagy leány. Nos, nem nézettem meg (Tamás meg akarta, én nem), mert még nem mondta volna 100%-ra az orvos. Tudom, az egész család végre egy kislányban reménykedik, nem kis nyomást helyezve szegény férjem vállaira (vagy inkább a csípőjére?), de majd meglátjuk, nyugi! Legkésőbb februárban...
Dávid is bejött a rendelőbe, pedig eddig nagyon félt a helytől, de talán elfelejtette, vagy már túl nagy fiú ahhoz, hogy megijedjen olyan könnyen. Nagyon aranyos volt, ő is megfogta a kezem. Nem elég az, hogy várandós vagyok, és eleve akármin elsírom magam, még a kisfiam is fogta a kezem, miközben néztük, ahogy rugdos a kistestvére! Persze, hogy most is könnyes a szemem...
Egyébként az eddigi 3 hónap közepesen telt. Sokszor volt/van hányingerem, de a hányásig egyszer se jutottam el. Sajnos a legrosszabb kombinációt kaptam, azt hiszem, állati kívánós vagyok, de nincs étvágyam. Rendszeresen ülök a jobbnál jobb kaják felett, és csak nézem, és alig tudok enni belőle, pedig úúúgy szeretnék!!
Az előző vetélés miatt használnom kellett egy Utrogestan nevű hüvelykapszulát, ami progeszteront tartalmaz, segít fenntartani a terhességet, mert valószínűleg alacsonyabb a hormonszintem a kelleténél. Dáviddal is használtam, miután kicsit pecsételtem, és most is használtam, jobb az elővigyázatosság alapon. Most nem is pecsételtem egyszer sem.
Dávid kicsit megissza persze a levét az egésznek. Nem dobálgatom, alig emelgetem (ja, az új etetőszék nagyon bevált, bemászik egyedül!), és egyébként is óvatosabb vagyok. De talán már megszokta. Délutánonként gyakran csak ketten mennek sétálni a fiúk, én sokszor itthon maradok, pihenek még kicsit. Ezért is vagyok lemaradva a naplóírással, mert helyette inkább alszom.
A finn rendszer pedig külön postot érdemelne...
Mi magánorvoshoz járunk, nem ismerem pontosan az állami szisztemet, de ez a doki is aszerint halad nagyjából, azzal a kivétellel, hogy hozzá mehetek bármikor, akkor is ha csak látni szeretném.
Van ultrahang a kb. 6. héten, hogy megállapítsák a tényt, utána a genetikai a 12. héten, aztán a 20. héten egy azért, hogy tényleg minden rendben van-e a babával, majd a 36. héten egy és ennyi. Nincs AFP, nincsenek antitest vizsgálatok, nem ajánlják a folsav szedését, és egyébként is sokkal kevesebbet vizsgálódnak. Mondjuk még nem voltam védőnőnél, aki valószínűleg vért vesz, és vizeletmintát is kér. Azt olvastam, hogy az állami helyeken az ember nem is találkozik az orvossal, csak az első ultrahangon, és a szülésnél. Más, mint amihez hozzá vagyok szokva.
Amíg el nem felejtem...durva...a méhem és a baba nem a ksimedencémben van, ahol lennie kéne, hanem nem sokkal a köldököm alatt. Hosszú a méhem. És császár is csak nyújtott rajta, az orvos szerint császárosoknál ez nagyon gyakran előfordul, hogy megnyúlik a méhük. Viszont ha így van, akkor pedig lehet, hogy már éreztem a mozgását, az elöl fekvő placenta ellenére.
A képekről pedig csak annyit, hogy a fényképről fotóztam, ezért nem olyan jó a minősége.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése