Kicsit több, mint fél ével az utolsó hazalátogatásunk után ismét útnak indultunk. Tamás július 2-án este utazott, mi Dáviddal másnap reggel. Hajnali ötkor keltünk, még volt kis tennivaló itthon. Sanyi (ő a szakács) szerencsére kivitt minket a reptérre, és segített feladni a körülbelül 50-60kg csomagunkat (plusz babakocsi, plusz autósülés). Plusz a kézipoggyászok természetesen, amiből igyekeztem a legkevesebbet magamra aggatni, de Csirke hátizsákjának már csak az ő hátán jutott hely.
Jó sok időbe tellett, mire fel tudtunk szállni a gépre. Sajnos szinte teljesen tele volt a repülő, csak a légikisasszonyok jóindulatának köszönhető, hogy Dávidnak is jutott saját szék és étel, így is a túrista osztályról ültettek át embereket az első osztályra, mert nem fértek el.
A kaja szuper volt, imádok malévvel utazni. Csak a finn joghurt volt szinte ehetetlen de ez Dávidot nem zavarta, majdnem elaludt joghurtevés közben, aranyos volt. Aztán tényleg elaludt, kicsit tudtam olvasni szerencsére, csak már leszállás előtt ébredt fel.
Dávidot már leszállás után elkezdtem vetkőztetni, mert csöppet melegebb volt, mint itt, és szegény izzadt, és rákvörös lett egy pillanat alatt.
A poggyászaink természetesen késtek valahol, jó sokat kelett várni rájuk, Dávid nagyon nehezen tűrte, nem akart egy helyben maradni, én meg nem akartam, hogy látótávolságon kívülre menjen, és a nézetkülönbségünknek sírás lett a vége.
Nagy volt az öröm, amikor végre kimehettünk, Lia Nagyi és Tamás vártak ránk a reptéren. Gyorsan kocsiba ültünk, először Csikós Dédihez mentünk Tonti cuccaiért, aztán haza. Anyukám még aznap elment Siófokra a nagyszüleimért, mert gyengélkednek, és jobban érzik magukat anyukámnál. Jó volt, hogy ilyen nagy család fogadott minket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése