A hazaútról...

Tudom, már ezer éve, hogy visszajöttünk Finnországba, és szinte még egy sort se írtam arról, hogy milyen volt otthon. Csak akkor van időm írni, amikor Dávid alszik, csakhogy mostanában olyankor én is alszom.

Otthon voltunk, utána hazajöttünk...hogy is van ez? Előállt az a fura szituáció, hogy egyszercsak azt mondtam a Tamásnak (még Magyarországon), hogy jó-jó, jó itthon lenni, de mostmár hazamehetnénk. Hogy is van ez? Itt van az otthonunk, de a családunk sajnos ott. Persze Finnországot (mint országot) sose fogom otthonomnak tekinteni, de itt van a lakásunk, az ágyunk, és mindenünk.

Ejnye, nem is a hazaútról írok...

Szóval, röviden:

voltunk: gyerekorvosnál Újpesten, orvosi vizsgálaton (minden évben kötelező szűrővizsgálatok), Tamás volt ezerszer a külügyben, mindkét hétvégén 1-1 kerti parti, voltunk Tiszalökön, Tamás találkozott a barátaival többször is, eljöttek a barátnőim látogatóba, Nagyimék felköltöztek anyukámhoz (sajnos nagypapám állapota kívánta meg a költözést), vásárolgattunk, a legjobb barátnőm esküvőjén voltunk, és a kisfiuk keresztszülei lettünk, voltam a kozmetikában, néha-néha fél-fél napokat pihentünk, szenvedtünk a hőségtől, élveztük a kertet, jókat játszottunk Botival, Dáviddal és Bobóval(Bobó kutya), reggeliztünk a Liszt Ferenc téren kakaóscsigát, annyi TV paprikát, zsemlét ettem, amennyi belém fért, Tamás ugyanezt tette a vaníliás túrókrémmel és a körözöttel, Dávid a padlizsánkrémes piritóssal...

És biztos kihagytam csomó dolgot, majd eszembe jut. Azért majd szeretném részletesebben is leírni, képekkel, csak majd később.

Etetőszék

Múlt héten megvettük Dávid új etetőszékét:

Reményeim szerint hamar megtanul belemászni egyedül, és akkor nagy terhet vesz le a derekunkról! De nem csak ezért vettük, már kezdte kinőni a régit, és vágta a combját is néha.Van huzat is a székre, csak ezen a képen még nem tettük fel.

Ja, és egész jól halad a bemászással, csak a kezét kell fogni, kicsit húzni, és már fenn is van!

Igazi nagyfiús szék, az igazi nagyfiúnak!

Hazaút

Kicsit több, mint fél ével az utolsó hazalátogatásunk után ismét útnak indultunk. Tamás július 2-án este utazott, mi Dáviddal másnap reggel.

Hajnali ötkor keltünk, még volt kis tennivaló itthon. Sanyi (ő a szakács) szerencsére kivitt minket a reptérre, és segített feladni a körülbelül 50-60kg csomagunkat (plusz babakocsi, plusz autósülés). Plusz a kézipoggyászok természetesen, amiből igyekeztem a legkevesebbet magamra aggatni, de Csirke hátizsákjának már csak az ő hátán jutott hely.

Jó sok időbe tellett, mire fel tudtunk szállni a gépre. Sajnos szinte teljesen tele volt a repülő, csak a légikisasszonyok jóindulatának köszönhető, hogy Dávidnak is jutott saját szék és étel, így is a túrista osztályról ültettek át embereket az első osztályra, mert nem fértek el.

A kaja szuper volt, imádok malévvel utazni. Csak a finn joghurt volt szinte ehetetlen de ez Dávidot nem zavarta, majdnem elaludt joghurtevés közben, aranyos volt. Aztán tényleg elaludt, kicsit tudtam olvasni szerencsére, csak már leszállás előtt ébredt fel.

Dávidot már leszállás után elkezdtem vetkőztetni, mert csöppet melegebb volt, mint itt, és szegény izzadt, és rákvörös lett egy pillanat alatt.

A poggyászaink természetesen késtek valahol, jó sokat kelett várni rájuk, Dávid nagyon nehezen tűrte, nem akart egy helyben maradni, én meg nem akartam, hogy látótávolságon kívülre menjen, és a nézetkülönbségünknek sírás lett a vége.

Nagy volt az öröm, amikor végre kimehettünk, Lia Nagyi és Tamás vártak ránk a reptéren. Gyorsan kocsiba ültünk, először Csikós Dédihez mentünk Tonti cuccaiért, aztán haza. Anyukám még aznap elment Siófokra a nagyszüleimért, mert gyengélkednek, és jobban érzik magukat anyukámnál. Jó volt, hogy ilyen nagy család fogadott minket.