Dávid fejlődése

Dávid az utóbbi körülbelül 2 hétben döbbenetes fejlődésen ment át. Nagyon sokat változott, és emiatt sokat változtak a hétköznapjaink is. Pozitív irányba!!

-Eddig nem lehetett neki csak egész rövid meséket olvasni, most pedig kifejezetten ő kéri napjában többször is, hogy olvassak neki Thomas-t, most épp Thomas mániában vagyunk.

-Sokkal érdeklődőbb, odafigyel arra amit mesélek neki, ha érdekli persze. Voltunk például Turkuban, a várban, és figyelmesen végighallgatta amikor elmeséltem neki, hogy régen ilyen házakban éltek az emberek, és miben más, mint a miénk, és vissza is kérdezett. Talán elkezdődött a miért? korszak, csak ő nem miértet mond, hanem: azért szomorú a Thomas? Magyarul: Miért szomorú a Thomas?

-Elkezdett mosolyogni a kamerának, ami sokszor inkább csak vicsorítás, de olyan ééédes! És ha elmulasztotta, akkor új képet kell csinálnom.

-Megkér, hogy fényképezzek le dolgokat neki.

-Talán kevésbé féltékeny, viszont néha kicsit bántja a Bencét, amit autóelvonással próbálok megtorolni, de még nem igazán hatja meg a dolog. Egyébként imádja az öccsét.

-Ritkán alszik napközben

-A játéka sokat fejlődött. Elkezdett szerepjátszani talán, és néha rajtakapom, hogy párbeszédeket mond. Nagyon sokáig elvan magában.

-Nagyon ügyesen színez, és rajzolgatni is elkezdett. Az eddigi első és egyetlen kivehető rajza egy bogár volt, egy ovális, amiből kijött 5-6 vonal, amik a lábak voltak. Persza autógumit (kört) nagyon ügyesen rajzol már egy ideje.

-Egész nap beszél. Visszadumál. Viccesen veszekszik velem, hogy nem repcsi, hanem helikopter repült az előbb. Már nem csak ismétel bennünket, hanem kombinál is. Egyik este épp csikiztem az ágyon, amikor egyszercsak megszólal: Jajjj Te!! Azt hittem leesek az ágyról.

-Tudja a finn köszönéseket, és használja is. Remélem az angollal is hamar megbarátkozik.

-Kiválasztja a ruháit.

-Legújabb mániája az, hogy mindenről megkérdezi, hogy hol vettük, kitől kaptuk.

-Sokkal "normálisabb" lett abból a szempontból, hogy nem utasítja el rögtön az új dolgokat.

-És ami talán a legnagyobb mérföldkő: azt hiszem, elválasztotta magát!

Így, 2 és fél évesen és cirka 3 hetesen. Minden nap kér cicit, de valamivel sikerül elterelnem a gondolatait. Tegnap nem sikerült, és kapott cicit. Először csak játszott vele, és nagyot röhögtünk, hogy már el is felejtette, hogy hogy kell, aztán rájött, de már nem volt olyan ügyes. Azt hiszem a lényeget tényleg elfelejtette. Persze azért kéri minden nap. Szomorú is vagyok, meg nem is. Lezárult az életünkben egy nagyon boldog időszak. Persze majd jönnek új boldogságok is, ahogy jönnek is, de ugyanazt a meghitt bensőséges hangulatot semmi más nem tudja visszaadni, amikor csak mi ketten vagyunk az egész világon egymásnak. Sajnálom, ha már nem fog többet az ölembe kucorodni, cicit kérni, és egy pillanat alatt úgy megnyugodni, ahogy csak a szopástól tud. Az élet megy tovább, ő is növekszik, jövő héten kezd az oviban, és legközelebb majd azon kapom magam, hogy a szalagavatóján pityergek, ahogy most is.

Imádnivaló kis ember!