Hazaút

Már ezer éve, április 14-én hazautaztam a fiúkkal 10 napra.
Röviden: nagyon fárasztó volt, nagyon jó volt, nagyon hasznos volt.

Bővebben:

Nagyon sok elintéznivalónk volt. Amit sikerült: lakcímkártya, adókártya, OEP-ügyintézés, ez sok volt egyszerre, az OEP-nél majdnem mindenféle ügyintézéshez kértünk sorszámot. Mindez ugyan csak két napunkat vette igénybe, de azt a kettőt nagyon. Kiderült, hogy Dávid 2. szülinapjakor elfelejtettem GYES-t igényelni, úgyhogy vissza kellett jelenteni másfél hónapra, a két fiú születése közötti időre.

De inkább próbálom időrendben leírni a dolgokat.

A repülés klassz volt, semmi para. Mindenki halálra volt rettenve, hogy mi lesz velem és a két kisgyerekkel, de nem volt semmi, csodásan bírtuk mindannyian a repülést. Leszállásnál mindketten ordítottak ugyan, bedugult a fülük. Nekem is bedugult, szerintem valami régi ócska géppel mentünk, mert máskor nem szokott. Ittak mindketten pár korty tejet, és probléma megoldva! :)

A reptéren népes fogadóbizottságunk volt. Azt hittem, hogy Dávid fog aludni a repülőn, de végül csak a kocsiban aludt el hazafelé. Azt hiszem, nem tudott elég kényelmesen elhelyezkedni a repcsin.

Még aznap vettünk gyorsan egy pár cipőt és egy szandált a Dávidnak, hogy ne kelljen az itteni bélelt cipőjében járnia. Itt akkor még szükség volt a bélelt cipőre. Az a nap gyorsan elment.

Rögtön másnapra volt időpontunk az okmányirodába, úgyhogy a lakcímkártya el lett intézve gyorsan. Utána átmentünk az APEH-hez is, de ott csak átvették a papírt, mert Bence még nem került be a nagy bürokratikus rendszerbe. Viszont rendes volt az ügyintéző, mert felírta a telefonszámunkat, és hívott amikor látta, hogy benne van a rendszerben, és elkezdheti az adókártya elkészítését.

Este úgy aludtunk, hogy Dávid külön szobában, és én együtt a Bencével egy másik szobában. Legalábbis ez volt a terv, de nem mindig valósult meg, Dávid gyakran átjött. Itthon Tamás szokott érte átmenni, de akkor nekem kellett. Mindig későn feküdtem le és korán keltem, nagyon fárasztó volt. A 10 nap alatt azt hiszem csak egyszer aludta végig az éjszakát a saját ágyában, a vége felé. Pont mire megszokta, jöttünk vissza.

Botival hamar összebarátkoztak, csak az autókon volt néha kisebb veszekedés a fiúk között. Bobónak pedig vittünk kutyakolbászt, szóval vele is az első pillanattól haverok voltak. De mindig csak Dávid közeledhetett, ha Bobó közeledni akart, akkor Dávid rákiabált.

Ennyi a különbség kettejük közt (korban kilenc hónap):Mindketten imádják a szőlőt: (még jobb, ha a konyhaszekrényen ülve lehet megenni)A két autószakértő:)))

Bobóval:Szerencsére majdnem az összes rokonnal sikerült találkozni, csak az Orosz Dédi maradt ki sajnos. Majd nyáron meglátogatjuk, és ott is tudunk akkor majd aludni. Egyik nap a Csikós Dédinél ebédeltünk, másik nap az én rokonaim jöttek fel Siófokról Liza Nagyiéknál is voltunk ebédelni többször is. Eljöttek a Katiék is, Tamás nagynénjéék.

Csikós Dédi az ellenállhatatlan fasírtját készítette. Nem épp szoptatós kaja, pláne nem hagymás rízzsel, de tényleg hihetetlenül finom volt. Bence sajnos meg is érezte, két napig durva hasfájása volt. Dávid először kicsit nehezen oldódott fel a Dédinél, de aztán minden rendben lett. Csak a délutáni alvását hagyta ki, ami meglátszott rajta, mert nagyon nyűgös volt.

Dávid nagy balhét rendezett amikor a nagyim és a nagynénémék eljöttek meglátogatni bennünket. Őszintén szólva nincs hozzászokva a tömeghez, és akkor egyik pillanatról a másikra kb. 17-en lettünk, és nem bírta. Mondjuk én sem bírom a tömeget és a hangzavart, márpedig még egy kisebb családi összeröffenés is ezzel jár. Sajnos itt nincsenek ilyen családi bulik, nem tud hozzászokni. Kicsit később azért ő is feloldódott, játszott Piroskával a nagynénémmel, és még aludt is egyet ebéd után. Azt hittem nem fog elaludni a hangzavarban.

Geri unokatesóm és felesége Márti:

Gábor Dédi: (anyukám anyukája)Piroska, nagynéném:És Lali, a férje, anyukám bátyja: Tamás szerint Bence szemei az övéire hasonlítanak, és szerintem is.Sikerült elég sokmindent megvennem abból, amit akartam, csak sose jutott időm nézelődni, mindig sietni kellett, nem tudtam rendesen körülnézni a boltokban se.

Viszont voltunk Parndorfban anyukámmal és a fiúkkal. Már nagyon rég el akartam menni, és nagyon örülök, hogy most sikerült. Itt Finnországban minden olyan drága, például fele annyiért vettem ingeket Tamásnak.

Voltam kozmetikusnál, de nőgyógyászhoz nem jutottam el, sose értünk rá egyszerre.

Sikerült elmennünk Zsíroshegyre, ahol Viki barátnőmék laknak, most építkeztek. Van egy kisfiúk, Oliver, mi vagyunk a keresztszülei. Kicsit fiatalabb Dávidnál. Nem sokkal azután, hogy odaértünk már jóban lettek a srácok, csak megint az autókon veszekedtek. Ez már csak így megy...

Voltunk gyerekorvosnál is, szerencsére mindent rendben talált a fiúknál. Dávid egész máshogy viselkedett vele, mint az itteni dokikkal. Persze biztos nagyon számít az, hogy a magyar doki magyarul beszél, megérti amit mond. De itt például le kell fognom a vizsgálathoz, amit ő nagyon utál (megértem teljesen). Az otthoni dokinak még azt is megengedte, hogy a kukiját megnézze, pedig azt nekünk se szereti engedni.

Bence pedig megkapta a rota-vírus elleni oltás első adagát, én adtam be neki. Kicsit leesett az állam amikor fizettem a patikában, 18000 forint volt egy adag, és kell majd még egy.

Jó volt kicsit visszamenni Újpestre. Nem láttam szinte semmit, csak a dokihoz és a postára ugrottunk be. Szép új házakat építettek a környékre. De az utcánk még mindig büdös és hangos, azon semmi sem változott.

Anyukámnál a rendelőben Dávid kábé fél perc alatt otthonossá varázsolt mindent. Kipakolta az ezermillió játékot, főleg autót, amit magunkkal kell cipelni akárhová is megyünk.

Összességében tényleg kimerítő volt, még mindig nem értem utol magam a pihenésben. Viszont nagyon jó volt hazamenni kicsit, de a végén jó volt hazajönni is. Megint az a paradox helyzet állt fenn, hogy jó itthon, de már haza akarok menni (ide Helsinkibe).

A hazaúton is minden rendben ment, nagyon sok bőröndünk volt. 50 kilót vihettünk magunkkal, és csak kicsit haladtuk meg. Volt 2 bőrönd, egy autósülés Dávidnak, egy hordozó Bencének (ebben ült), egy tricikli Dávidnak, egy nesszeszer, és egy dobozban Bence kölcsönkapott pihenőszéke. Plusz a hátizsák, Dávid hátizsákja, egy oldaltáska és egy kistáska mint kézipoggyász. A kabátomat felvettem, mert nem fért már bőröndbe (igen jólesett a 27 fokban).

Magyarul a tökömön is lógott valami.

A biztonságiak viszont rendesek voltak, előre engedtek, nem tudom, hogy a 2 gyerek vagy a diplomata útlevél hatására. Bence épp aludt a hordozóban, őt csak ion-szkennelték (akármi is legyen az, letörölték a hordozót egy vattával amit utána betettek egy gépbe), Dávid pedig találkozott egy igazi rendőr bácsival, aki megmutatta neki a pisztolyát és a bilincsét is! De persze sokkal fontosabb volt az, hogy az a bácsi igazi rendőrautóval közlekedik:).

Sajnos a gép később indult, mert vártunk valakire, és közben Dávid vérszemet kapott és elrohant. Én pedig utána az ezer csomaggal és Bencével. Klassz volt lavírozni a parfümök között, halálra voltam rettenve, hogy mit verek le.

Tamás pedig már várt a reptéren. Nagyon csodálkozott, hogy felrimánkodtam a triciklit is a gépre. Pokoli jó volt újra látni őt! Dávid is nagyon-nagyon örült neki. Éppen jött mögöttem, utolsóként szálltunk ki a gépből. Tamás bejött a gépbe, a kapitányi fülke előtt várt ránk. A szűk folyosón Dávid utánam jött és a bóklászás közben felpillantva meglátta Papát... Tamás még olyan vigyort sose kapott, cserébe rohangálhatott is utána a reptéren :) Pedig az utazás elején Dávid haragudott rá, amiért itthon maradt, aztán lassacskán elkezdett nagyon hiányozni a Papa.

Pár kép:

Játszóterezés a bátyámmal:

Játszóterezés a Nagypapával:
Bence és Lia Nagyi:

Liza Nagyival:

Kata anyukája, Efi. Vele sokat voltunk, mert vigyázott Botira, amíg Kata tanult.

Tesóm:

Reggeli idill:

Imádom ezt a képet Bencéről, ez is reggel készült a napsütésben:

A tictac-ot én ettem ki belőle, Dávidnak csak a doboz jutott:)

Dávid keresztbefeküdt az ágyon :)

Legközelebb június végén utazunk, akkor már négyesben.