Hírek a Bőrnadrág utcából

Nem lazsáltunk a héten! Hétfőn Porvoo (Tonton: magyaroschan Parvo vagy Páárvóó), kedden lusti (persze, hogy nem, hisz egész nap főztünk, mostunk, takarítottunk), szerdán Suomenlinna, csütörtökön anyukám Tallinnban volt, pénteken megint pihentünk, szombaton kirándultunk Hankoba és Tammisaariba, vasárnap pedig a reptérre, mert akkor sajnos hazament anyukám.

Suomenlinna: Ez is egy szigetcsoport (mi más?!), Helsinkitől kicsit délre. Hajóval pontosan húsz perc volt az út. A kikötőből indulnak sétahajók a Suomenlinnához. Na jó, nem csigázom a közönséget tovább, mi is az a Suomenlinna. Mint említettem, ez egy szigetcsoport. Hosszú évszázadokon át Helsinki védelme volt a feladata. Az elhelyezkedése miatt tökéletes erre a célra, hiszen a város tengeri bejáratánál van. Csak 1973 óta a civileké, előtte a katonaságé volt. Katonákat is képeztek itt ki. Láttunk óriási épületekkel övezett nagy tereket, ahol lehet masírozni, szinte láttam magam előtt, ahogy mennek a katonák a téren, a nagy házak között.

Reggel elindultunk a piactérre, ott megváltottuk a jegyünket, majd kicsit bámészkodtunk a piacon. Mondtam anyukámnak, "nézd milyen párás a tenger felett a levegő, pedig itt milyen szépen süt a nap!"

Aztán felszálltunk a hajóra, felmentünk a tetejére, hogy jól lássunk mindent, majd elindultunk.

A kis párából nemsokára Stephen King-i horrorisztikus köd lett, csodálkoztunk, hogy a kapitány tudja merre megyünk. Na jó, kicsit túloztam, de tényleg nagy köd volt. Az volt az érdekes élmény, hogy amikor kiszálltunk a szigetre, láttuk, ahogy fújja a szél a ködöt, vagy felhőt, és mi magunk is benne gyalogoltunk a tejfölben, ami néha kitisztult néha sűrübb lett. Amikor kicsit tisztább lett az ég, olyankor sütött a nap, de egyébként hideg volt, fújt a szél, szóval igazán barátságtalan idő volt.

Az úticél:

Sétáltunk egy rövidet a suomenlinnai templomhoz:

A templomot a katonáknak építették, de többször gazdát cserélt, sokszor átépítették. A stílusát és a felekezeti hovatartozását mindig az épp aktuális hatalom határozta meg. A templom egyedülálló a világon, mivel egyben világítótorony is, és ilyen nincs még egy! Régen gázlámpával világítottak, most természetesen villanylámpa mutatja az utat a hajósoknak. Abban is egyedülálló a templom, hogy itt van Finnország legnagyobb harangja, több mint 6000 kiló, sajnos nem emlékszem melyik cár készítette a finneknek.

És ami érdekes volt, ágyúból volt a kerítés:

Miután jól átfagytunk a templomnál, elindultunk ebédet keresni. Szerencsére találtunk egy jó is meleg helyet, és az ebéd is finom volt, Dávid is jót ebédelt.

Ebéd után elindultunk a sziget déli csücske felé. hogy megnézzük az ágyúkat, de nem jutottunk el odáig, mert maj' megfagytunk, a hajót vissza meg pont lekéstük, várnunk kellett egy órát. Megnéztünk egy szép sírt, sétáltunk az ódon falak között, láttunk tengeralattjárót, és szinte bemenekültünk a hideg elől a tourist office-ba, ott vártuk meg a hajót.

Visszafele már nem a sun-deck-en utaztunk, hanem odabent, ott jobb volt. Persze mire Helsinkibe értünk, megint napsütés fogadott minket, úgy látszik csak ezen a szigeten volt rossz idő. Piacon még vettünk ezt-azt, aztán rohantunk haza melegedni.

Másnap, ahogy írtam, itthon voltunk. Isteni vörösboros marhahusit készített anyukám, én meg a többi háztartási munkát végeztem. Voltunk persze sétálni is, ha jól emlékszem, a Papapát is sikerült magunkkal vinni. Másnap szintén itthon voltunk, nagyon nyugis napunk volt, anyukám reggel áthajózott Tallinnba. A város nagyon tetszett neki, sokat sétált. Este későn jött haza, igazából a másnapot használta ki a pihenésre. Itthon voltunk délelőtt, csak kora délután mentünk be a városba, még pár ajándékot meg kellett vennie, és megnéztük a Sziklatemplomot is. A templom 1969-ben épült, belevájták a sziklába. Szerintem lehet, hogy csak kifogytak a dinamitból, és valakinek eszébe jutott, hogy építsenek templomot a lyukba amit már kirobbantottak. Mindenesetre, akárkinek is jutot az eszébe, nagyon jó ötlet volt! A templom kívülről jelentéktelen, lehetne akár mélygarázs is, csak egy kis kereszt jelzi, hogy itt templom van. De ahogy belép az ember, a látvány mgrendítő! Az alapterülete kör alakú, A falait a sziklák adják, majd következik egy kis épített falszakasz ahogy nézünk feljebb, majd üveg, és végül a teteje pedig rézből van. Egyébként belül nem tipikus templom, nagyon puritán (mint az összes templom itt), és gondolom ezért tették be azt a zenét ami szólt, mert azt leszámítva az ember nem érezte, hogy templomban van. A Sziklatemplom körül régebben, talán a múlt század elején épült házak vannak, nekem nagyon tetszettek.

Ezen a napon is nagyon hideg volt, az idő meglehetősen csalóka, erősen süt a nap, de ha az ember árnyékban van akkor meg lehet fagyni. Dávid is azt hiszem ezen a napon fázhatott meg, kicsit náthás. Tamás szerencsére értünk jött a piactérre, kaptunk fuvart hazafelé. De előtte megnéztük a kikötő másik részét, ahol az igazán szép hajók horgonyoznak.

Szombaton gondoltuk, kirándulunk egy utolsót. Hankora esett a választásunk, sok szép dolgot írt róla az útikönyv. Hanko Finnország legdélebbi városa (az idő szinte már mediterrán volt:))).

Az út Hankoig a Királyok Útja, ami keleti irányban egészen Szentpétervárig viszi az embert. Ezen közlekedtek a hercegek és a királyok Szentpétervárba. Próbáltunk korán indulni, de csak egykor sikerült, mert elaludtunk, reggeliztünk, stb, sok mindennel elment az idő. Az út nagyon szép volt, láttunk hidroplánt, tankot, szélmalmot és megint óvakodni kellett a jávorszarvasoktól:

Gyorsan megtettük a 120 kilométert, és odaértünk, és ott szembesültünk azzal, hogy már "tél" van, és MINDEN zárva. Egy étterem volt nyitva, de ott esküvő volt. A homokos part valóban gyönyörű, és hosszú. A parti villák tényleg fantasztikusak, szépen megőrizték őket az utókornak, kicsit időutazás jellege volt a városkának. A parti villákban régen nemesek nyaraltak, ugyanis Hanko régóta híres fürdőváros a régióban. Még Mannerheim tábornoknak (finn nemzeti hős) is volt itt háza, és kávézója is, A Négy Szél Háza. Nyáron is vissza kell ide jönni, biztos nagyobb élmény lesz.

A következő megálló Tammisaari volt már a hazafelé úton. Kedves kis városka egy félszigeten. Sétáltunk a parton, megnéztük a templomot, majd bementünk a hotel éttermébe, ami szerencsére nyitva volt (egyébként meglepő módon, itt ugyanis szeptembertől SEMMI sincs nyitva vasárnap). Nagyon jót ettünk, Tamás azóta is emlegeti azt a lazac-burgert.

Azt volt jó látni, hogy a kisvárosban szombat délután nem otthon ültek az emberek, hanem elmentek vacsorázni, beszélgetni. Mi is jól elidőztünk a hangulatos helyen, majdnem este tízre értünk haza.